„Hogy mi a titka az MKUK sikerének, azt azok tudják igazán, akik már látták őket játszani. A délvidéki társulat, amely a magyar történelem huszadik századi sorsfordulóit dolgozza fel, olyan soha nem látott kettős áthallásokat produkál a színpadon, amik pártállásra, vallásra való tekintet nélkül minden magyar ember számára szívbe markoló, a szó legrealistább, minden pátosztól mentes értelmében. Aki ott volt 2004. december 7-én a Halottak Napjától Virágvasárnapig című darab előadásán, az egy életre megtanulta, mi az, földbe gyökerezett lábbal állni egy kis színpad előtt, és sokadmagával sajgóra tapsolni a tenyerét. Állni egy megbonthatatlan üvegfal mögött, amelyen túl látszatra ugyanolyan emberek állnak, mint ő, és mégis mások, mert hiába a taps, a vágy: a színpadon, megdicsőülve egy másik Magyarország tagjai állnak."
(Magyar Nemzet)

Az Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház 2002-ben alakult a délvidéki Magyarkanizsán, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a helybeli Cnesa OMNI és a HON Alapítvány (www.honalapitvany.hu) összefogásával.
Már az elsőként bemutatott, Németh Ákos Vörös bál című darabjával is nagy sikert aratott a társulat. Noha csak videokazettán terjedt, mert a színdarab – furcsa körülmények okán – csak egy előadást ért meg.

A viharok ellenére a kamaraszínház társulata és repertoárja az elmúlt évek alatt egyre gyarapodott. Sikerének titka az a megrendítő hatás, mely a társulat témaválasztásának és sajátos előadásmódjának köszönhetően a színpadi előadások során a nézőket éri. Ily módon a színházat és darabjait maguk a nézők népszerűsítik, előadásaik jelentős részét maga a közönség szervezi.
Az Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház a XX. század magyar sorsfordulóinak hiteles bemutatására vállalkozott, melyekről Magyarország egyetlen színháza sem adott eddig hiteles képet. Mindenek előtt azokról az eseményekről van szó, amelyet a diktatúra és kiszolgálói oly hosszú időn keresztül elhallgattak, és a közemlékezetből nemzeti közösségünk, a köz kárára töröltek.

Megalakulásuk óta feltett céljuk, hogy előadásaikat mindenhová eljuttassák, ahol közös múltunknak jelenleg is élnek hagyományai és tovább éltetői.
Az elszánt kulturális küzdelmet folytató csapat rendszeres fellépője a Trianon Múzeum rendezvényeinek is. Rendszeresen játszanak Délvidéken, a fővárosban, Magyarország kis és nagy városaiban, eljutottak Erdélyországba, Felvidékre és Dél-Baranyába is.

A színházi műhely működtetését a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Nonprofit Kft. végzi.

A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház jelenlegi tagjai:

Andrási Attila (a színház vezetője; rendező)
Csernik Árpád (színművész)Dóczy Péter (színművész)
Incze József (színművész)
Jónás Gabriella (színművész)
Kálló Béla (színművész)
Mészáros Árpád (színművész)
Molnár Zoltán (színművész)
Szalai Petra (színművész)
Sebastian Róbert (titkár, technikus)
Szemerédi Bernadett (színművész, művészeti titkár)
Varga Tamás (színművész)

 

A kamaraszínházról és előadásaikról bővebben: http://mkuk.hu/

 

 

  • mini-kamaraszinhaz5
  • mini-kamraszinhaz-6
  • mini-magyar2
  • mini-magyark1

Simple Image Gallery Extended

Kereső

 Délvidéki Magyar Golgota

busz1

amivarosnk

 

 

Névtelen

 

mozaik muzeumtura logo 445x130

online-jatek

Turul szobrok

Elérhetőségek

Villámposta: 

titkarsag@trianonmuzeum.hu
trianonmuzeum@trianonmuzeum.hu
kolozsvar@index.hu

Levelezési cím:
8100 Várpalota; Pf.107.

Számlaszám:11735005-20567376
Adószám: 18933510-2-19

További információ:
+36 30 646-7089; +36 88 372-721

Nyitva tartás

Március 1. - Október 30.
Hétfő: zárva
Kedd-csütörtök: 10:30 – 16:00
Péntek-vasárnap: 10:30 – 17:00

 

A Múzeum egész évben látogatható!

 

Külső-Magyarországiak (az 1920 után Magyarországtól elszakított területeken élők) számára a Trianon Múzeum látogatása ingyenes!

Belépőjegy áraink:

  • Felnőtt: 1200 Ft
  • Diák, Nyugdíjas: 600 Ft
  • Csoportos jegy (10 fő felett): 600 Ft
  • Családi belépő (2 felnőtt és gyermekeik): 3000 Ft
Tárlatvezetési lehetőség előzetes megbeszélés alapján.