13. alkalommal rendezte meg az Erdélyi Magyar Ifjúság (EMI) szokásos nyári táborát

13.alkalommal rendezte meg az Erdélyi Magyar Ifjúság (EMI) szokásos nyári táborát július 26-30 között. A tábor egyik célja idén sem volt más, mint összefogni az egészséges nemzeti öntudattal rendelkező; történelmünk, kultúránk, a közéleti eseményeink iránt érdeklődő kárpát-medencei ifjúságot egy lazább nyári rendezvény keretében. A szervezők hívását elfogadva, a 23 óra 59 perc fantázianevet viselő kutatási programról szóló két órás előadással a Trianon Múzeum is képviseltette magát. A kutatási programot koordináló történész, Köő Artúr a hallgatóság előtt felvázolta a kutatási program szándékát, beszélt a kitűzött célokról és az eddig eredményekről is. Bemutatásra került az előadás keretén belül az eddigi interjúkból elkészült promóciós kisfilm, de láthatott a hallgatóság egy 15 perces interjúrészletet, amelyben egy visszaemlékező beszélt arról miképpen menekültek 1940-ben a II. bécsi döntést követően a Romániánál maradt Dél-Erdélyből a Magyarországhoz visszatért Székelyföldre. Az előadás végén szó esett a múzeum következő évi terveiről, valamint a múzeum legújabb kiadványáról, a Kárpát-medence útikönyvről. Köő Artúron kívül a tábor második napjának délutánján előadást tartott még történelemmel kapcsolatos témában Wittner Mária 1956-os forradalmár, valamint Bayer Zsolt újságíró, publicista is.

Címkék: