Néhány héttel járunk a padovai fegyverszünet megkötése után. Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlott. Bécsben és Budapesten egymástól független kormányok alakultak, IV. Károly lemondott, a birodalom számos pontján pedig nemzeti tanácsok alakultak.  

Ekkor Franciaország már teljes erőbedobással azon dolgozott, hogy saját szándékainak megfelelően újra rajzolja Közép-Európa térképét. Szerb és román szövetségeseinek a velünk megkötött belgrádi fegyverszünetben hatalmas területeket juttatott. Csapataik Magyarország területét délről egészen a Dráva- Barcs-Szekszárd-Szeged-Maros vonaláig szállták meg.

Más volt a helyzet északon. Az október végén kikiáltott Csehszlovákiát, a franciák elismerték és háborús szövetségesüknek tekintették. Az új államalakulat Felvidékre betörő hadereje még olyan gyenge volt, hogy azt még a csekély számú a magyar helyőrségek is megállították, visszaverték. Ezt látva Prága az időhúzásra játszott, amíg a franciák érdemi támogatást nem nyújtanak. A magyar fővárosba a szlovák képviselőt, Milan Hodzsát (1878-1944) küldték, aki Jászi Oszkárral tárgyalt egy demarkációs, a feleket elválasztó vonal megállapításáról. A magyar kormány nagy reményeket fűzött a tárgyalásokhoz, a tekintetben hogy a megszületendő egyezmény tartós lesz, és konszolidálni fogja a helyzetet. A tárgyalások viszont elnyúltak, mivel Hodzsa túl sok, szlováknak mondott területet akart, míg a magyar fél az etnikai határok mentén kívánta meghúzni a demarkációs vonalat.

Ekkor történt, hogy december 3-án Fernand Vix alezredes, a budapesti antant-delegáció katonai vezetője, átadott egy jegyzékét a Károlyi-kormánynak, melyben Párizs felszólította a magyar felet „Szlovákia kiürítésére”.  Mivel azonban azt nem határozták meg, hogy ez alatt mely területeket értik, Vix ezredes elfogadta, hogy újabb francia döntésig a csehszlovákok és a magyarok maguk döntsenek egy ideiglenes demarkációs vonalról.
Végül december 6-án született meg a megállapodás Hodzsa és a tárgyalásokat átvevő Bartha József honvédelmi miniszter között. A kijelölt vonal az etnikai határokat követte: Pozsonytól, Lévától, Losonctól, Rozsnyótól és Kassától északra haladt, majd Zemplén és Ung vármegyéket kettévágva érte el a lengyel határt. Eddig a vonalig kellett északról kiürítenie a magyar kormánynak a Felvidéket.

A magyar fél remélte, hogy ez lesz a tartós határ, azonban alig néhány héttel később már teljesen világossá vált, hogy a csehek minimum a Duna-Ipoly vonalánál képzelik el Csehszlovákia határát.

A mellékelt térképen a Bartha-Hodzsa vonalat zöld színnel jelölték.
Térkép forrása: MTA BTK TTI