„Száz év után az a legkevesebb, hogy merjünk megemlékezni….”

– A Trianon Múzeum újabb külhoni köztéri emlékművet támogat

2016. szeptember 9-én világháborús emléktáblát avattak Péterrévén az elesett hősök emlékére. A márványon 234 péterrévei áldozat neve szerepel. Péterréve az egyik első település a Délvidéken, ahol emléktáblát szenteltek az első világháború áldozatainak.

Szabó Attila, a Falunkért Ifjúsági Csoport elnöke elmondta: száz évvel az első világháború után elkészülhetett azoknak a péterréveieknek az emlékhelye, akik nemzetiségüket tekintve szerbek, magyarok, zsidók, németek vagy mások voltak – rájuk ennyi év távlatából már nem katonaként kell tekinteni, hanem hősökként, akik életüket áldozták valamelyik hadszíntéren. Kellenek a hősök, akik áldozatkészségükkel, szolgálatukkal és vitézségükkel emberi példát állítanak mindannyiunk számára. Manapság már az a hős, aki itthon próbálja meg megvívni a mindennapok harcát a megmaradásért. Ehhez az ő sorsukból tudunk erőt meríteni. Száz év után úgy érzem, hogy az a legkevesebb, hogy merjünk megemlékezni azokról az emberekről, akik az életüket áldozták fel az első világháborúban azért, hogy nekünk falunk, hazánk legyen és megmaradjon.

A vállalkozás kezdeményezője és az esemény szervezője a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport volt. A névsor összeállításához Molnár Tibor zentai levéltáros kutatásai szolgáltak alapul. Az emléktábla felavatását követően a péterrévei könyvtárban be is mutatták a kutató A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai című könyvét. „Ezeket az embereket nem tudtuk eltemetni méltó módon, és gyakorlatilag egy könyvkoporsót próbáltunk készíteni, amiben benne vannak az adatok, és tulajdonképpen az ő sorsuk is.” mondta Molnár Tibor.

A tábla elkészítését a budapesti Keskenyúton Alapítvány és a várpalotai Trianon Múzeum Alapítvány támogatta, de a helybéliek is adakoztak a terv megvalósulásához.

Az eseményhez kapcsolódó médiamegjelenések megtekinthetőek:

 

A Pannon RTV beszámolója

Az Óbecse TV beszámolója (1)

Az Óbecse TV beszámolója (2)

 

Az újvidéki közszolgálati RTV beszámolója

A Magyar Szó napilap beszámolója

Kárpát Expressz

 

 

 

Címkék: