Az összeomlástól a restaurációig 1918-1921, valamint Prónay Pál és a nyugat-magyarországi felkelés

A Trianon Múzeum kiállítása a XX. századi történelmünk sorsdöntő és végzetes esztendőinek valós történetét tárgyalja.

Az összeomlás
Az Osztrák-Magyar Monarchia háborús kimerültsége már 1918 elejétől érezhető volt. A Központi Hatalmak október 4-én az USA elnökéhez intézett közös fegyverszünet- és békekérésükkel beismerték a vereséget. Woodrow Wilson elnök válasza lehangoló volt, mivel félresöpörve a saját „wilsoni” tizennégy pontját, egyértelművé tette, hogy a monarchia utódállamaival óhajt tárgyalni. Bécsben ekkor döbbentek rá, hogy az antant eldöntötte a Monarchia további sorsát. Október 16-án IV. Károly császári manifesztummal szövetségi állammá alakította át Ausztriát, és ezzel a lépésével felgyorsította a birodalom felbomlását. Az olasz fronton katasztrofálissá vált a helyzet, mivel a parancs megtagadások, lázongások mindennapossá váltak, főleg a szláv nemzetiségű katonák között, akik a manifesztumot, és annak wilsoni válaszát a Monarchia felbomlásának vették, így nem akartak tovább harcolni. A hátországban megalakult nemzeti tanácsok a Monarchia legfőbb támaszának tekintett haderő további szétesését eredményezték. Október 24-én megindult az olaszok támadása a Piave mellett és az oszták-magyar hadsereg védelme összeomlott. A visszavonulás fejetlenségét és a kötelékek felbomlását eredményezte. November 3-án Viktor Weber gyalogsági tábornok a Monarchia képviseletében aláírta a fegyverszüneti egyezményt Padovában. Az 51 hónapig tartó küzdelem a Monarchia teljes katonai vereségét hozta, úgy, hogy az összeomlás idején a Monarchia csapatai minden fronton az 1914-es határokon kívül álltak. A frontokról hazatérő katonák pedig mindenütt forradalomba és anarchiába süllyedt hátországot találtak.

Károlyitól a kommunista hatalomátvételig
1918 novemberében a Monarchiával együtt az ezeréves Magyar Királyság is a sírba szállt. A hazaérkező katonákat egy új magyar állam, a valóságban azonban egyre kaotikusabb állapotok fogadták. A gróf Károlyi Mihály nevéhez köthető, alig féléves időszak a demokrácia és a pacifizmus ködébe burkolózva a történelmi Magyarország és intézményrendszerének szétzüllesztését eredményezte. A súlytalan és politikai hazárdőr „vörös grófot” az események sodorták magukkal. Az „őszirózsás forradalom” a Magyar Nemzeti Tanács élére jutatta. Volt miniszterelnök, rövid ideig külügy-, pénzügy- és hadügyminiszter, végül az 1918. november 16-án kikiáltott népköztársaság első, ideiglenes – valós hatalommal nem rendelkező – államfője lett. Az 1919. március 20-i (újabb keleti országrészek kiürítését követelő) Vyx-jegyzék átvételét követően lemondott, így hatalmi vákuum keletkezett. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői ekkor keresték fel a budapesti Gyűjtőfogházban fogva tartott Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetőségét, és közösen létrehozták a Magyarországi Szocialista Pártot. 1919. március 21-én Budapesti Munkástanács kikiáltotta a Tanácsköztársaságot, ezzel kezdetét vette a kommunisták 133 napos rémuralma.

A kommün
A magyar állam megnevezése a kommün idején előbb Magyarországi Tanácsköztársaság, majd – bízván az oroszok vezette világforradalom győzelmében – Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság volt. Mivel vezető funkcionáriusai zsidó származású értelmiségiek voltak, így ezen időszak, mint a „40 zsidó népbiztos uralma” maradt meg a közvéleményben. Kun Béla külügyi-népbiztos kezében összpontosult a hatalom, és az államfő nélküli államot a Forradalmi Kormányzótanács vezette. A szocializmus eddig ismeretlen, elvont teóriáját akarták átültetni a gyakorlatba, úgy, hogy a társadalmi-, gazdasági- és politikai feltételeket figyelmen kívül hagyták. Hadigazdálkodás címen teljesen felborították az ország társadalmi viszonyait, az államosítások, a nemzeti vagyon felelőtlen elherdálása, a falusi rekvirálások, a nagyfokú munkanélküliség és létbizonytalanság, továbbá a nemzet- és egyházellenes intézkedések, a vörösterror rövid időn belül az ország teljes lakosságát a „kommün” ellen fordította. Magyarország külpolitikai téren teljesen elszigetelődött, a románok és a csehszlovákok a magyar bolsevizmus leverésének címén igyekeztek minél nagyobb darabot elfoglalni Magyarország területéből. Az antant a tanácskormányt nem ismerte el, ezért a béketárgyalásokon a magyar érdekeket senki sem képviselte. A vörös forradalomi métely ellensúlyozására hamarosan ellenforradalmi szervezkedés vette kezdetét, gróf Károlyi Gyula előbb Aradon, majd 1919 májusában Szegeden alakított ellenkormányt, Bécsben pedig megalakult az Antibolsevita Comité. A vörösterror a számonkérés és a felelősségre vonás jogos igényét eredményezte és a fehérterror megjelenéséhez vezetett.

Horthy és a Nemzeti Hadsereg
1919. augusztus elsején a kommün megbukott, a népbiztosok Ausztriába menekültek. Néhány nap múlva a román királyi hadsereg bevonult Budapestre és megszállta Észak-Dunántúlt. Augusztus 6-án József főherceg átvette az állami főhatalmat és a legitimista Friedrich István nevezte ki miniszterelnöknek. Az új hatalmi tényezőként feltűnő Nemzeti Hadsereg szervezése még Szegeden indult meg 1919 nyarán. Élükön a Monarchia haditengerészének utolsó parancsnoka, Horthy Miklós altengernagy állt, akit augusztus közepén József főherceg kinevezett „az összes nemzeti haderők” parancsnokává. A Nemzeti Hadsereg mellett működő fehér különítmények még a „kommün” idején jöttek létre, ám tevékenységük annak bukása után erősödött fel, olyannyira, hogy az már az Antant figyelmét is felkeltette. Ennek kivizsgálására a békekonferencia missziót küldött Magyarországra 1919 szeptemberében, s az ún. Horowitz-jelentés megállapította, hogy több kétségbe vonható jogosságú gyilkosság történt és zsidók elleni atrocitások előfordultak, de ezeket nem a Nemzeti Hadsereg követte el, a hatóságok pedig sokat – de nem eleget – tettek az egyéni kilengések meggátlására. Végül a békekonferencia jóváhagyta a fővezér budapesti bevonulását. Miután a román csapatok kiürítették Budapestet és a Tisza vonaláig visszavonultak, 1919. november 16-án Horthy a Nemzeti Hadsereg élén bevonult a magyar fővárosba.

Az új hatalom kiépülése
Az első nemzetgyűlési választások 1920. január 25-26-án zajlottak le. A királyság intézményének visszaállításában a legtöbb parlamenti párt megegyezett, azonban a trón betöltését a békekötésig függőben hagyták, és az államfői teendőket a nemzetgyűlés által megválasztott ideiglenes kormányzóra bízták. 1920. március 1-jén megtartott szavazáson a választás Horthyra esett, aki bírta az Antant és Nagy-Britannia támogatását, továbbá rendelkezett az ország fegyveres erejével. Dacára annak, hogy a Prónay és az Ostenburg különítmények demonstratív jelenléte is biztosította a kormányzóválasztást, a különítmények felszámolásának folyamata Horthy megválasztása után gyorsult fel. Teljes feloszlásuk még így is bő egy évig tartott. A hivatalba lépő kormány képviselői 1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot. Július második felében alakult meg gróf Teleki Pál első kormánya, amelynek célja volt a különítmények megregulázása, a Nemzeti Hadsereg létszámfeletti állományának, fegyverzetének és felszerelésének elrejtése az antant ellenőrei elől, továbbá, az általános gazdasági és pénzügyi válságból való kilábalás, az önálló magyar gazdasági és pénzügyi rendszer megteremtése és nem utolsó sorban a nemzetközi elszigeteltségből való kitörés volt. Ezalatt francia bábáskodással létrejött kisantant (Csehszlovákia, Szerb –Horvát -Szlovén Királyság és Románia részvételével), amelynek kettős célkitűzése a magyar revízió és a Habsburg-restauráció megakadályozása volt.

A Nyugat-magyarországi felkelés története,1921. augusztus 28-október 4.
Magyarország 1920. június 4-én írta alá a trianoni békediktátumot, amely mintegy 4364 km2 nyugat-magyarországi területet Ausztriához csatolt. A Moson, Sopron és Vas vármegyék területéről lehasított 10-20 km szélességű, észak-déli irányban elnyúló terület (ma Ausztria Burgenland nevű tartománya) 345 000 főnyi lakossága kb. 73 %-ban német, 14 %-ban horvát és 12 %-ban volt magyar. Mindössze 23 %-uk beszélt csak magyarul, ennek ellenére a német nemzetiségűen német és nem osztrák érzelműek voltak. Bár a békeszerződés Ausztriának ítélte Nyugat-Magyarország keskeny sávját, a bécsi kormányzat megfelelő katonai erő híján hosszú ideig nem tudta azt birtokba venni. Ezért e terület a trianoni békediktátum aláírása után, sőt a következő esztendő nagy részében is magyar fennhatóság alatt maradt. Mialatt a csonka ország többi részére is bevonult a Nemzeti Hadsereg és Horthy Miklós átvette a hatalmat, a nyugati határon az elszakítás ellenzőiből a népfelkelő alakulathoz hasonló gerillacsapatok szerveződtek Prónay Pál alezredes vezetésével. A felkelők fegyveres ellenállásba kezdtek és elűzték a bevonuló osztrák csendőröket a magyar területekről.

CIVITAS FIDELISSIMA-a leghűségesebb város
A másfél hónapig tartó szakadatlan fegyveres ellenállás felgyorsította az eseményeket. Október 11-én Bethlen István miniszterelnök és Johannes Schober osztrák kancellár Velencében végre tárgyalóasztalhoz ült, hogy „közös megegyezéssel szabályozzák a saint-germaini és trianoni békeszerződések által Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területek kérdését”.A Bethlen kabinet kész volt átadni Nyugat-Magyarországot, amennyiben Sopron és a környező nyolc település lakosai népszavazáson dönthetnek a hovatartozás kérdésében (ez volt az ún. velencei egyezmény). Végül megállapodtak, hogy a felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el a népszavazás eredményét. Ez volt az ellenséges gyűrűbe szorított és megcsonkított Magyarország első diplomáciai sikere és az első eset, hogy egy nemzetközi fórumon az Antant-hatalmak felülírták korábbi (saint-germaini és trianoni) döntésüket. Sopronban 1921. december 14-15-én, a környező nyolc községben 16-án tartottak népszavazást az antant-hatalmak képviselőinek szigorú felügyelete alatt. A szavazásra jogosultak teljes száma 27 069 fő volt. Ebből 19 164 polgár volt soproni lakos. Érvényes szavazatot adott le 23 561 polgár, akik közül 15 338 személy Magyarország (65,1 %), 8223 fő (34,9 %) Ausztria mellett foglalt állást. Fontos megemlíteni, hogy a népszavazáson Sopron polgársága döntötte el a Magyarország számára kedvező eredményt: a város szavazóinak 72,25 %-a szavazott az ősi hazában való maradásra. 1921. november 13. és december eleje között az osztrák Volkswehr bevonult és végérvényesen birtokba vette Burgerlandot.

 

Címkék: