"Mindent felírunk."

Közel ötven diákcsapat jelentkezett már történelmi versenyünkre

A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete, együttműködésben a Trianon Múzeummal, novemberben hirdette meg első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal a TRIANON Történelmi Csapatversenyt. A megmérettetésre, melyre háromfős, 7-12. évfolyamos csapatok jelentkezését várjuk a teljes Kárpát-medencéből, eddig közel ötven diákcsoport és az őket irányító pedagógus nevezett be.

„Az ország minden tájáról jelentkeztek már a versenyre, Szombathelytől Békéscsabáig, Bajától Miskolcig. Nagy örömünkre, külhoni diákok is neveztek, például Szabadkáról, Királyhelmecről, Rozsnyóról, Nagymegyerről, Tiszacsernyőről és Sepsiszentgyörgyről is" – mondta el Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke.

Az ingyenes tanulmányi verseny témáját a trianoni békediktátum közvetlen előzményei és tartalma, valamint legtágabban vett okai (a 18. századi demográfiai változásoktól) és következményei (a határon túli magyarság sorsáig), illetve mindezek egyetemes történeti háttere képezik. A felkészüléshez elsősorban az állami tankönyvek vonatkozó anyagrészeit, valamint a Trianon Múzeum honlapján fellelhető anyagokat kell használni a megadott rövid animációs filmek mellett.

A verseny három fordulóból áll. Az első körben rövidválaszos tesztfeladatokat oldanak meg a versenyzők saját iskolájukban. A második forduló egy önálló munkán alapuló projektfeladat elkészítése. A harmadik fordulóban, azaz a kétnapos országos döntőn, a Trianon Múzeum látja vendégül a versenyzőket és felkészítő tanáraikat a Múzeumban, illetve Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban. Itt a diákoknak írásbeli feladatsort, valamint szóbeli kvízt és múzeumi feladatokat is meg kell oldaniuk.

A legjobb versenyzők és felkészítő tanáraik értékes tárgyjutalmakban részesülnek, valamint osztályaik a Nagy-Magyarország Parkban eltölthető ingyenes osztálykirándulás lehetőségét kapják.

„Arra buzdítom a diákokat és pedagógus mentoraikat, hogy bátran jelentkezzenek, hiszen izgalmas, szórakoztató feladatsorral készülünk számunkra” – mondta Nánay Mihály, aki azt is elárulta, hogy a verseny során még mémekkel is találkozhatnak a résztvevők. Azoknak pedig, akik már jelentkeztek a megmérettetésre, a január 29-i első fordulóra való felkészüléshez azt ajánlja, „érdemes a versenykiírásban szereplő kisfilmeket megnézni, és a Trianon Múzeum honlapjának megadott tartalmait is böngészni, valamint a történelmi atlaszt se hagyják otthon a versenyzők!”

A részletes versenykiírást ide kattintva érhetik el.

Jelentkezéshez kattintsanak ide.

Címkék: