"Semmi lázadás. De semmit sem engedni."

Idegenvezetők napja múzeumunkban

Felújítása után, a Trianon Múzeum 2023 őszétől újranyitotta kapuit a látogatók előtt, a mai kor ismeretszerzési szokásaihoz igazodó kiállítási tartalmakkal és olyan új elemekkel, mint az interaktív játéktér, zeneszoba vagy mozgóképszínház. Intézményünk látogatóbarát szolgáltatásokkal is bővült: borospincénk, kávézónk és ajándékboltunk teljesen egyedülálló kínálattal várja a látogatókat; társintézményünk pedig különleges szállás- és étkezés lehetőségét nyújtja a vendégeknek.

Intézményünk egyedisége révén országos, sőt nemzetközi jelentőségű vonzerő lehet, melyet mindenképpen érdemes az idegenvezetőknek, turisztikai szolgáltatóknak kínálatukba felvenni. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy az idegenvezetők, utazási irodák, turisztikai információs irodák kiemelkedő szerepet tölthetnek be a megújult múzeum hazai és nemzetközi népszerűsítésében.

Az utazási irodákkal és idegenvezetőkkel történő szakmai összefogás, szorosabb együttműködés kialakítása érdekében, egyben munkájuk fontosságának elismeréseként, tárlatvezetéssel egybekötött idegenvezetői nyílt napot szerveztünk, ahol lehetőséget teremtettünk arra, hogy az érdeklődők számára megmutassuk az általunk létrehozott új turisztikai attrakciókat, lehetőségeket.

Meghívásunkat ezúttal kilenc turisztikai szakember fogadta el, köztük a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége alelnöke, Caesar Éva.

Vendégeinket június 17-én, a múzeum kávézójában fogadtuk, ahol munkatársunk, Kurilla Benjámin mutatta be röviden a múzeum történetét.

Az Apponyi kávézóból a Trianon Moziba kísértük a vendégeket, ahol saját készítésünk filmjeinkkel ismerkedhettek meg. Ezt követően Kurilla Benjámin és Erős Kriszta történészek tárlatvezetésével ismerhették meg 12 színből álló tárlatunkat. A múzeum megtekintése után újabb látnivaló, múzeumpedagógiai szervezetünk, a közeli Nagy-Magyarország Park következett, ahová a múzeum busza vitte el a vendégeket.

A királyszállási Nagy-Magyarország Park turisztikai szolgáltatásait Csirinyi Anita parkvezető ismertette, a látnivalókat – köztük a Milleniumi szoborkertet és a Világnak Virága Kárpát-medencei illat- és virágutat – pedig történész munkatársunk. A Park Kárpátia éttermében elfogyasztott könnyű ebédet követően tértünk vissza Várpalotára.

A turisztikai szakemberek örömmel fogadták a nyílt nap lehetőségét, annak a véleményüknek is hangot adva, hogy az idei, a turisztikai szakemberek számára zsúfolt nyári turisztikai szezonon kívül is fontos lenne egy hasonló nap megszervezése, melyhez segítségüket is felajánlották.

Címkék: