Az 1918–1919-ben megszállt magyarországi területeken a hódítók (szerbek, románok, csehek) hamar kimutatták a foguk fehérjét: a leigázott magyarok elleni gyűlölet nem csak véres sortüzekben vált érzékelhetővé, hanem különböző koncepciós perek formájában is. Míg a románok által megszállt területeken (a Partium, a Bánság egy része és a történeti Erdély) már 1920 elején-közepén voltak tömeges letartóztatások és koholt vádakon alapuló koncepciós perek (pl. a Kratochvil Károly ezredes és társai pere), addig a megszállt Bácskában az első koncepciós eljárás 1922. szeptember közepén kezdődött meg.

A „nagy kémkedési pör” – ahogy a Bácsmegyei Napló nevezte – 1922. szeptember 14-től 28-ig tartott, és összesen 18 vádlott állt a szabadkai bíróság elé. A „monstre-pör” első számú vádlottja dr. Varga György ügyvéd volt. Ilia Uskoković államügyész őt és társait egy kiterjedt szervezkedéssel, összeesküvéssel és kémkedéssel vádolta.

A vádak minden esetben a nyomozati szakaszban, a rendőrségen fölvett „beismerő vallomásokon” alapultak. A nyilvános főtárgyaláson elhangzott vallomásokból tudható, hogy elképesztő – a sztálinista vagy rákosista időket idéző – kínzásokkal csikarták ki az „elvárt” vallomásokat! Dr. Varga György azt vallotta, hogy november 2-án éjszaka „a legbrutálisabban vertek meg a rendőrségen, és pedig nem maguk a rendőrök, hanem a kapitány urak személyesen.” Mivel nem volt hajlandó azt vallani, amit elvártak tőle, a következő éjszaka is agyba-főbe verték. Csak akkor tört meg, amikor fölkísérték az írnokát, a másodrendű vádlott Ignácz Gyulát, és meglátta, milyen állapotba került. Szinte agyonverték. A brutalitás mértékét mutatja Sárai Szabó Krisztinának a főtárgyaláson elhangzott vallomása is: „Éjszaka bedobtak a városházán egy nedves pincébe, ahol bár másállapotban voltam, megvertek úgy, hogy három napra rá koraszülöttet hoztam a világra.” A többi vádlott sem úszta meg verések, kínzások nélkül, ha nem volt hajlandó megtenni a tőle elvárt – önmagára nézve terhelő – vallomást. Nem csoda ezek után, hogy dr. Völgyi János lapszerkesztő a főtárgyalás megkezdése előtti napon is kórházi kezelés alatt állott… Az első tárgyalási napon a Bácsmegyei Napló tudósítója meg is jegyezte a bevonult vádlottak kapcsán: „Komoly, sápadt arcok, a legtöbbjén betegség, szenvedés nyoma látszik…”

A dr. Stefan Pavlović vezette tanács 1922. szeptember 27-én meghozta az elsőfokú ítéletet: Dr. Varga Györgyöt 15, Ignácz Gyulát 12 évre, másik öt vádlottat 10-től 5 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték, a többieket fölmentették.

Természetesen az elítéltek föllebbeztek. Újvidéken 1923. augusztus 9-én a másodfokú tárgyaláson a bíróság mindenkit fölmentett a koholt vádak alól. A jogerős ítéletet azonban Ignácz és Varga már nem érhette meg: előbbi 1923. február 6-án, míg utóbbi 10 nappal később elhunyt. Mindketten a szabadkai rendőrségen elszenvedett kínzások áldozatai voltak.

A brutális szerb megszállás később is „produkált” a fentihez hasonló magyarellenes, koncepciós pereket. Azt máig nem tudjuk, hogy ezeknek az eljárásoknak hány magyar áldozata volt…